Normál verzió

Szerencsés tábori beszámoló

Tizenharmadszor találkoztunk mi, emberek, nyári tábor keretében, hogy hazánk kulturális és természeti nevezetességeit ismergessük meg közösen. Laza Baráti Társaság, benne nozgássérült és nem-mozgássérült emberekkel, összesen 25-27-en. Bár visszamentünk a tavalyi szálláshelyünkre, idén mégis valóban hosszas előkészületek előzték meg a 2009. július 20-26 között zajló eseményt: a múltkori visszajelzések alapján kialakult programok és lebonyolítás, a résztvevők szükségleteihez méretezett segítői gárda (és költségvetés) jellemezte az eseményt.

Könyvtáravató a MEREK-ben

2009 novemberében közel 30 ember részvételével megnyitottuk az átalakított és új helyre költöztetett könyvtárat. A Sergő András nyitóbeszéde utána Józsa László szavalt. Eddig eltitkolt képességét különböző hangulatú versek előadásában mutatta be.

Végül Farkas Márta és Paunoch Éva elmondta a könyvtárhasználat módját.

Néhányan rögtön éltek is a lehetőséggel, és választottak a könyv ill. hangoskönyv kínálatból.

Álláshirdetések

Álláskereső adatbázis megváltozott munkaképességű emberek és az őket foglalkoztatni kívánó munkaadók számára.